Szász Zsolt Blattner Géza-díjas bábművész bábos életművének legjavából nyílt kiállítás 2021. szeptember 17-én a Nemzeti Színház közönségforgalmi részének harmadik emeletén. Ugyanezen a napon Eöri Szabó Zsoltnak, a színház fotósának előadásképeiből nyílt tárlat az első és a második emeleten. A két kiállítást, melyek október 16-ig voltak megtekinthetők, Berecz András Kossuth-díjas előadóművész, énekes mesemondó szeptember 27-én mutatta be. Ezúttal a bábkiállításról szólunk.
Szász Zsolt az idő mélységes kútjába tekint, amikor megragadva a bábok lényegét, kiállításának címét ad: „A bábok nem sírnak”. Nem sírnak, miképpen nem sírnak az angyalok és nem sírnak az istenek sem. A bábok nem sírnak, hiszen az ősi civilizációk kultikus szertartásaiban Istent, isteneket jelenítettek meg, azaz maguk is „istenek voltak”. Szász Zsolt az ősnarratívához tér vissza, a nagy történeteket keresi, mert hisz a történetmesélés igazságában. Régi cseh mesterek legkiválóbbjai dicsérnék bábjait, ha látnák e kiállítást. Miben rejlik Szász Zsolt alkotásainak értéke? Számos bábkiállításon voltam, melyeken a vitrinben kiállított mechanikus bábokat szemlélve valamiféle hiányérzetem támadt. Nem éreztem lények teljességét, befejezettségét. Martin Heidegger a kiállított festményekről, szobrokról írja, hogy „saját lényegterükből vannak kiszakítva”, „elhelyezésük a gyűjteményben megfosztja őket saját világuktól” (Heidegger 1988, 67). A bábra vonatkoztatva: a báb lényegtere a színházi előadás, a világtól való megfosztottság az önazonosság hiányát jelenti (a nem mozgásban levést, a játékból való kiszakítottságot). A kiállításokon a damillal, pálcákkal ellátott báb funkcionalitása szembetűnő. A bábfigura mechanikai adottságai e sajátos világ felnyitásának lehetőségét sejtetik. Azt a lehetőséget, hogy megmozduljon, hogy játékba kerüljön, s általa báb volt igazolja. Szász Zsolt alkotásaival azonban egy másik világra (egy már létező világra) hívja fel a figyelmünket. Nem oly módon, hogy elrejti a látogató szeme előtt a marionett keresztjét, a vajang pálcáját. Bábjait szemlélve az érzésünk, éppen csak megálltak, hogy megnézzük őket, s hogy aztán folytathassák vagy újrakezdjék a történetet. Ugyanis nem biztos arra vágyunk, hogy a báb megmozduljon, önmagát produkálja, hogy a holt anyag életre kelt, hanem arra, hogy megismerjük a történetét. Mert a bábok történetiségükben vannak jelen. Ahhoz, hogy az ősnarratívához kötődnek, születik születtek. Az teszi hitelessé és nagyon is jelenvalóvá őket, hogy világszerűek, az adott kultúra egészéhez kapcsolódnak. A témaválasztás, a szövegszövet mellett a fa míves faragása, a népi szimbolika térképe, a ruhákon feltűnő apró jelek, amelyek mintha régiek lennének, mind a történethez kötődést erősítik. Azonban nem múltbeliként, a hagyomány és megőrzés tárgyaként csak jelen van velünk, hiszen bejáratottak, előadásokat megharcolt bábok, bármikor készek a folytatásra, az újramesélésre. A kiállítás kapcsán meg lehet fogalmazni azt a kritikát, hogy „a holt anyag életre keltése”, amely a bábjáték ma is használatban lévő definíciója, elhibázott, hiszen csupán egyetlen mozzanatra, a mozgásra koncentrál, s figyelmen kívül hagyja, hogy a bábalak a történethez kötődik. Mondhatjuk-e Vitéz László minden bábfigurájára azt, hogy az holt anyag, ami életre kel? Vitéz Lászlónak nem kell életre kelnie, hiszen él. Ő van. Ismerjük őt, ismerjük történeteit. De ugyanúgy igaz az ördögre, az archetípusokat felmutató bábfigurákra is. ismerjük történeteit. De ugyanúgy igaz az ördögre, az archetípusokat felmutató bábfigurákra is. ismerjük történeteit. De ugyanúgy igaz az ördögre, az archetípusokat felmutató bábfigurákra is.
Szász Zsolt bábjait, meglehet, nem láttuk előadás közben, ismerősnek véljük őket. Felsejlik bennük a rég elfelejtett történet. A tervezők nagy része a bábműhelyre bízza a kivitelezést. A természetes anyagokkal dolgozó Szász Zsolt nem csak tervezi, de el is készíti (kifaragja, felöltözteti s mechanikával látja el) bábjait. Hasonlóképpen dolgozott Kemény Henrik és mestere, František Vítek. Szász Zsolt szimbolikával teli világa gondolkodásra készteti a magyar múltban kevéssé elmélyült embert. Persze tanítani is szeretne a bábok által, emlékeztetni arra, hogy kik vagyunk. Tudja, hogy a színház feladata nem az, hogy ápolja a hagyományt, hanem az, hogy felmutassa, jelenvalóvá, megéltté tegye. Diószegi Vilmos keletkutató írja: „A népköltészet olyan, mint a föld mélyének kőszénrétegei. Egymásra rakódott halmazai hűségesen őrzik a régi korok nyomait” (Diószegi 1998, 4). Ezt ismerte fel bábművészünk, aki munkáival új és új rétegeket képes feltárni és felmutatni.
1. kép. Szász Zsolt Blattner-díjas bábművész
Fotó: Eöri Szabó Zsolt
Szász Zsolt játékosként 1988-ban a Kékszakállú lovag, avagy a nőzsarnok című produkcióval robbant be a bábszínházi világba. Ekkor alapította beszédes nevű bábszínházát, a Prolihystriót. Később a nem kevésbé beszédes MéG (Misztérium és Gravitáció) nevű színházi társulást, majd a Hattyúdal Színházat és a Magyar Királyi Bábszínház nevű formációt hozta létre. (A Hattyúdal Színház előadásában a Szent László királyrul éneket, mely 2000-ben készült, monitoron láthatták a tárlatlátogatók.) Korszakos előadások születtek Szász Zsolt tervezésében a kőszínházakban is. Papp Gáborral való szellemi találkozásának művészi hozadéka a Debrecenben bemutatott népmese feldolgozás, a Szépen zengő pelikánmadár. Tervezett és rendezett Pécsett (A Szelek Ura és Esők Úrnője; Japán mesék; Parsifal, a bolond lovag), Kecskeméten (Thyl Ulenspiegel) és Szombathelyen (A csodák kertje). A keleti színház iránti vonzódását mutatja, hogy több ízben is a bunraku-típusú báb felé fordult: A talizmán (Csokonai Színház, Debrecen), Japán mesék.
1993-tól húsz évig volt a Szárnyas Sárkány Nemzetközi Utcaszínházi és Bábfesztivál művészeti vezetője. Tömöry Mártával harminc éve szervezi a Nemzetközi Betlehemes Találkozót. 2006-tól 2012-ig a debreceni Csokonai Színház munkatársa volt, 2013-tól a Nemzeti Színház dramaturgja és a Szcenárium folyóirat felelős szerkesztője.
2. kép. A Parsifal, a bolond lovag előadás bábjai – Pécs, Bóbita Bábszínház, 2005.
Fotó: Káptalan András
Elgondolkodtató, hogy ez a nemzetközi mércével mérve is jelentős bábos szakember egyetlen magyarországi bábszínházban sem lel(t) tartósan otthonra. A bábos szakma részéről csak köszönet illetheti a Nemzeti Színházat, hogy ennek a MITEM szellemiségéhez és művészi rangjához méltó kiállításnak a találkozó idején helyet adott.
Felhasznált szakirodalom
- Diószegi Vilmos. 1998. Samanizmus . Budapest: Terebess Kiadó.
- Heidegger, Martin. 1988. A műalkotás eredete . Budapest: Európa Könyvkiadó.