Szerző

Balázs Géza
A művészet nyelvének születése
10.56044/UA.2021.1.1 Teljes szöveg PDF-ben Absztrakt A nyelv nem pusztán a gondolatközlés eszköze, hanem maga is a kezdetektől fogva megfelel a művészet lényegének, úgymint: mimézis; társadalmi, alkotó, a játékhoz hasonlóan élvezetet (örömöt) jelentő tevékenységforma. Művészet és nyelv ezen túl is több síkon összekapcsolódik. A kezdeti kapcsolat az idők homályába vész, de kikövetkeztethető. Minden művészeti és nyelvi tevékenység az ember legjellemzőbb tulajdonsága. A művészet és nyelv strukturális, funkcionális, valamint metafizikai megközelítésében a kettő között egyaránt szoros, ontológiai (antropológiai) kapcsolatot feltételezhetünk. Művészet és nyelv kialakulásának párhuzamában a következő jelenségek érdemelnek kiemelt figyelmet: ősi differenciálatlan tudatformák, szinkretizmus, ősfolklór, alapformák. Ezekben már megfigyelhető az absztrakció. A művészetnek és a nyelvnek az alapja a jelentésátvitel: vagyis a konkrét, megragadható jelek jelentésének (absztrakció, azaz elvonatkoztatás segítségével) más jeltárgyakra való átvitele. A kezdeti együttállást (szinkretizmus) alapvető folyamatok, ösztönös összekapcsolódások (ritmus, ismétlés, indexikalitás, ikonicitás), analógiák hozzák mozgásba. Mozgásból, dallamból, énekből, képből keletkezik a nyelv. A jelenségek közötti átjárást elősegíti az izomorfia. Eredménye pedig a biológiaira ráépülő kulturális evolúció, amely az evolúció megszaladásával, megugrásával jár együtt. Az absztrakció eredményeként az ember képes lesz a kettős kódolásra, másodlagos modelláló rendszerek, újabb és újabb tudatformák létrehozására. Kulcsszavak: művészet és nyelv, antropológiai kapcsolat, mimézis, szinkretizmus, ősfolklór, absztrakció, ismétlés, ritmus, izomorfia, másodlagos modelláló rendszerek    
A verbális művészet ősi műfajai
10.56044/UA.2022.1.1 Teljes szöveg PDF-ben Absztrakt Alapvető tudományos álláspont, hogy az egyszerű formákból jönnek létre a bonyolultabbak (s csak elvétve van szó visszafejlődésről). A metafizika azonban az evolúciót és evolúciót egységben látja, és sok esetben az összetettből való egyszerűsödést tekinti fő iránynak. Mindenesetre (ameddig vissza tudunk tekinteni) föltételezhetünk gondolkodási alapformákhoz köthető elemi, elsődleges, egyszerű, művészi és nyelvi, tipológiai alapformákat. A művészetelmélet szerint kezdetben volt az ősi szinkretizmus, melyben osztatlan, cseppfolyós ősformák uralkodtak. A pszichoanalitikusok, mítoszkutatók ősi képnyelvről, ősnyelvről tesznek említést. A folkloristák az elsődleges műfajok között említik az áldás-, átok-, esküformulákat, munkadalokat. Példaként három, az életet keretező alapműfajt mutatok be: bölcsődal, táncszó, sirató. Közös jellemzőjük: énekelt szöveg, beszédszerű zene (parlando). További, kevés figyelemre méltatott, ösztönös megnyilvánulások: elszólás, indulatból felfakadó kiabálás, durvaság, hümmögés, sóhajtozás, fohász, ima; szex, szülés, euforikus (alkoholos, drogos) állapotban való beszéd, afázia, végelgyengülés következtében leépülő beszéd. Az ösztönösség jól megragadható a ritmikus számolgatásban és firkálgatásban. Kulcsszavak: egyszerű formák, ősi szinkretizmus, ősi képnyelv, ősnyelv, formulák, bölcsődal, táncszó, sirató, ösztönös megnyilvánulások