2024-06-27
A pantheon-eszme a reneszánsztól a romantikáig
Szerző:
Veress Ferenc
Absztrakt
A híres emberek kultuszának fellendülését a reneszánsz idején antik példák, Plutarchos és Suetonius életrajzai segítették elő. Reneszánsz vívmánynak tekintjük
a kortárs költőknek, íróknak, humanistáknak kijáró tiszteletet, amelynek jellemző
megnyilvánulása a díszes síremlékek állítása. Firenzében a Santa Croce bazilikába
temették évszázadokon át a jeles gondolkodókat, Leonardo Brunitól Vittorio Alfieriig, s itt róhatta le előttük tiszteletét Goethe, Foscolo és Stendhal. Magyarországon
Széchenyi István fogalmazta meg az Üdvlelde gondolatát, vagyis egy olyan emlékparkét, amely a nemzet haladását szolgáló tudósok sírjait fogadta volna be. A gondolat megvalósítása a művészekre várt: a Rómában tanult Ferenczy István több írónk,
költőnk, köztük Csokonai büsztjét is elkészítette egy képzeletbeli nemzeti pantheon
részeként. A debreceni Emlékkert Bizottság, amikor Izsó Miklóstól egészalakos szobrot rendelt Csokonairól egy olyan parkot képzelt el „hol a haza és tudományok körül
magoknak, különösen a városunkban nagy érdemeket szerzett emberek emlékszobrai álljanak […].” Régi hagyományt aktualizált tehát Debrecen város elitje, melynek
gyökerei a humanizmushoz vezetnek, ez az örökség pedig a Református Kollégium
szellemisége révén a 19. században is eleven volt.
Kulcsszavak: Csokonai-szobor, emlékpark, pantheon, Ferenczy István, Izsó Miklós
10.56044/UA.2023.2.4
Teljes szöveg PDF-ben
Tovább
A kiadvány letölthető PDF-ben
Uránia interdiszciplináris folyóirat 4. évf. 1. szám Uránia interdiszciplináris folyóirat 3. évf. 2. szám Uránia interdiszciplináris folyóirat 3. évf. 1. szám Uránia interdiszciplináris folyóirat 2. évf. 2. szám Uránia interdiszciplináris folyóirat 2. évf. 1. szám Uránia interdiszciplináris folyóirat 1. évf. 1. számSzerzőink
