Köszöntő az Olvasóhoz

Szerző:
Antal Zsolt

A jelen lapszám írásművei négy különböző, mégis összekapcsolódó területre kalauzolják az olvasót: a narratívaelmélet, a zenés színháztörténet, a színházi gyakorlat és a színházi nevelés kérdésköreibe. Közös bennük az az igény, hogy a művészet befogadásának és értelmezésének a folyamatait mélyebb struktúrák és gyakorlati tapasztalatok felől közelítsék meg.

Szekeres Csaba írása a filmnarratíva interaktív lehetőségeit vizsgálja. A szerző elmélete szerint a narratíva fraktáltermészete dilemmahelyzetek révén jelenik meg, amelyek a befogadói döntések és az elágazó történetszálak mentén új dramaturgiai mintázatokat hoznak létre. A tanulmány kiemelten foglalkozik az interaktív digitális narratíva (IDN) mechanizmusaival, különösen a véletlen és a választás szerepével a történetvezetésben.

Ujvári Hedvig tanulmánya Gustav Mahler budapesti működését vizsgálja a Magyar Királyi Operaház művészeti vezetőjeként. Az operettbemutatókra és azok fogadtatástörténetére fókuszál, különös tekintettel Offenbach recepciójára, valamint arra, hogyan illeszkedtek ezek a művek Mahler repertoárépítési stratégiájába.

Kis Domonkos Márk esettanulmánya az Álmaimban Déryné című előadás koncepcióján keresztül mutatja be a cselekvő színház lehetőségeit. A történelmi vándorszínészet újraértelmezése mozgásalapú színházi eszközökkel, a Bral Acting Method alkalmazásával valósult meg, ahol a színészi jelenlét nemcsak forma, hanem szemléletmód is.

Pataki András esszéje a színházi nevelés hazai fejlesztésére tesz javaslatot. A brit TIE-csoportok példáján keresztül fogalmazza meg egy strukturált, korosztály-specifikus magyar modell igényét, amelyben a színház nem csupán élmény, hanem nevelési eszköz is lehet.

Ez a lapszám tehát nemcsak tudományos vizsgálódás, hanem szakmai párbeszédre hívás is – arról, hogy miként gondolkodunk a színház és a narratíva jövőjéről, és milyen eszközökkel tudjuk azt újrafogalmazni.

Antal Zsolt

főszerkesztő

Vissza a főoldalra

Kapcsolódó taralom

Déryné kétszáz éve a színpadon

10.56044/UA.2025.1.3 Teljes szöveg PDF-ben Absztrakt: Az Álmaimban Déryné című előadás Lukácsy György szövegére épül, amelyet kifejezetten a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája számára készült mestermunkám megalkotásához írt. A magyar nyelvű vándorszínészet (illetve utazószínház) Déryné Széppataki Rózával kezdődő, több mint kétszáz éve tartó történetét egy másfél órásra tervezett előadásban, dinamikus tér- és időkezeléssel, valamint mozgásra épülő karakter- és jelenetépítéssel kívántam megjeleníteni. Úgy éreztem, hogy a koncepcióm megvalósításához a színészeknek még a próbafolyamat megkezdődése előtt szükséges elsajátítaniuk a metódust, hiszen nem elég, ha megértik a mozgáson alapuló módszertant, a saját bőrükön kell azt megtapasztalniuk ahhoz, hogy alkalmazni tudják. Ezért elhívtam Grzegorz Bral lengyel rendezőt, a Bral Acting Method (BAM) megalkotóját, hogy tartson intenzív workshopot a művészeknek. Az előadásba beépített rituális elemek közvetlen forrása ez a nyári workshop volt. Esettanulmányomban a fent említett előadást és próbafolyamatot, valamint a munka során megszerzett tapasztalataimat mutatom be. Kulcsszavak: Déryné Társulat, Állami Déryné Színház, BAM (Bral Acting Method), vándorszínjátszás, beszélő színház, cselekvő színház
Tovább

Operettbemutatók a Magyar Királyi Operaházban 1888–1891 között

Szerző:
Ujvári Hedvig
10.56044/UA.2025.1.2 Teljes szöveg PDF-ben Absztrakt: Gustav Mahler, az osztrák karmester és zeneszerző 1888 és 1891 között állt művészeti vezetőként a Magyar Királyi Operaház élén. Műsorpolitikájában az opera- és balettbemutatók mellett különös figyelmet fordított a daljátékok, főként Jacques Offenbach műveinek a színpadra állítására. Budapesti működése során azonban a tervezett operettek közül végül csak az Eljegyzés lámpafénynél című darabot mutatták be, míg a Sinan basa és A víg cimborák csupán jótékonysági esteken szerepeltek. A tanulmány célja ezen három darab fogadtatástörténetének az ismertetése, valamint annak a bemutatása, hogy ezek miképpen illeszkedtek Mahler művészeti víziójához és az Operaház repertoárjába. Kulcsszavak: Magyar Királyi Operaház, Gustav Mahler, Jacques Offenbach, operett, Zichy Géza, Sinan basa, Eljegyzés lámpafénynél, A víg cimborák
Tovább