Bevezetés
A Keresd a szíved „bulvárosnak” ható cím nem egy mai dél-amerikai szappanopera vagy egy új társkereső szolgáltatás elnevezése, s nem is a hetvenkét éves Jókai Mór (1825–1904) váratlan fellángolására utal a tizennyolc éves színésznő, Nagy Bella iránt, aki később második felesége is lett, hanem az írófejedelem A kőszívű ember fiai regényének első színpadi adaptációja rejlik az elnevezés mögött. Jókai maga készítette el a színpadi változatot, amiben nincs semmi meglepő: magánéleti kapcsolódásai – feleségei, Laborfalvi Róza és Nagy Bella színésznők – mellett megemlítendő, hogy pályakezdő íróként Szigligetiéknél lakott; tizenegy saját művét, elbeszéléseit és regényeit is ő maga dolgozta át színpadra (Szalisznyó 2023b, 68), de már életében többen készítettek átdolgozást a színpadi műveiből (például Szigligeti Ede) (lásd Szilágyi 2023, 8, az előszóban).
Nagyregényeinek bemutatójára általában a Nemzeti Színházban került sor (az elbeszéléseket a szórakoztatóbb előadásokat játszó színházakba írta át, ami mutatja a világvárossá nőtt akkori Budapest színházi sokszínűségét), a Keresd a szíved ősbemutatójára mégis a krisztinavárosi Budai Nyári Színkörben, egy idényjelleggel működő színházban került sor, 1896. április 25-én, tízévi várakozás után (Szalisznyó 2023a, 694).
1. kép. A Keresd a szíved színlapja, 1896 (OSZMI Színlap- és Kisnyomtatványtár)
Hogyan lehetséges az, hogy a korszak nemzetközi szinten is elismert magyar íróját, akit Rudolf trónörökös a barátjának tartott, akit berlini látogatása során fogadott Bismarck, a „vaskancellár” (mi több, interjút is készíthetett vele Jókai – erre reagált is a Borsszem Jankó korabeli vicclap egy karikatúrában, sőt az írófejedelemmel kapcsolatos eseményekről, például Nagy Bellával kötött házasságáról rendszeresen beszámoltak olyan nagy világlapok, mint a The New York Times), akinek alkotótársa volt Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Richard Strauss (az 1885-ben bemutatott A cigánybáró máig a nemzetközi színpadok kedvelt operettje; lásd Hansági 2020, 51–54), nem juthatott be a Nemzeti Színházba A kőszívű ember fiai színpadi változatával?
A Nemzeti Színházban elmaradt bemutató
Különösen érdekes ez annak fényében, hogy Jókai az 1869-ben megjelent regény átdolgozását az idő tájt kezdte el, amikor a Fekete gyémántok adaptációját a Nemzeti Színház játszani kezdte 1885. október 9-én, illetve a még itt, 1884. december 3-án bemutatott Az arany ember addigra elsöprő sikert ért el (Szalisznyó 2023a, 691). Ráadásul a Nemzeti Színház Az arany ember előtt már Jókai tíz másik művét is színre vitte (Szalisznyó 2023b, 71). Ebből mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a korban a „Jókai-jelenség” sikeréhez nagyban hozzájárultak a szerző műveinek színházi bemutatói.
A Nemzet című kormánypárti politikai hírlap 1885. október 10-én arról tudósított, hogy Jókai Mór „új színmüvön dolgozik. A darab cime: »Keresd a szived«, s a szerző müvét még ez évad folyamán benyujtja a nemzeti szinházhoz. Jókai új darabjában Prielle Kornéliának és P. Márkus Emiliának szánta a két fő női szerepet”.[1]
Az adaptációt az író végül csak 1886. május 16-án nyújtotta be a „színpadképességről döntő bizottsághoz”. Júniusban a négy bíráló, Vadnay Károly, Szigeti József, Csiky Gergely és Bercsényi Béla Paulay Ede igazgatóval kiegészülve titkos szavazás útján 3 : 2 arányban előadásra ajánlotta a darabot (Szalisznyó 2023a, 692). Az előkészületek azonban nem kezdődtek el a bemutatóra, ugyanis az intendáns, gróf Keglevich István, udvarhű arisztokrata, politikai okokból nem merte bevállalni a bemutatót, s több mint egyévnyi időhúzás után, 1887. augusztus 28-i keltezéssel, egy magánlevélben tájékoztatta Jókait az elhatározásáról. Ezt – valószínűleg Jókai kezdeményezésére, aki a Nemzet szerkesztője is volt – 1887. szeptember első felében több napilap is megszellőztette (Szalisznyó 2023a, 692): „Sajnálatomra ki kell őszintén mondanom, hogy a »Keresd a szived« darabot nem adhatom elő a nemzetiben; nem tartom korszerünek az osztrák-magyar viszályoknak szinrehozatalát a meddig a tüntetésekre mindig kész generáczió él, és ameddig ugyanaz uralkodik, a kinek parancsára történtek ama dolgok. Nem óhajtanék soha azon helyzetbe jönni, hogy kénytelen legyek a királyt, ha véletlen egyszer kedve lenne a nemzetibe menni, megkérni, hogy ne tegye. Sajnálom, hogy nem teljesithetem kivánságodat, de nem cselekedhetek meggyőződésem ellenére” (idézi Győrffy [szerk.] 2004, 143).
Szomorúan állapíthatjuk meg, hogy majd negyven évvel a szabadságharc és húsz évvel a kiegyezés után még mindig nem lehetett az 1848/1849-es eseményekről „magyar szemszögből”, de legalábbis cenzurális veszélyek nélkül beszélni a színpadon, még Jókai Mórnak sem. E kényes színházi epizódból kiviláglik, hogy a dualista „kényszerházasság” „látszatszabadsága” sok dilemmát felvetett, alapjaiban korlátozta az egészséges és egységes nemzeti identitás megerősödését, nem véletlenül ellentmondásos a kiegyezés megítélése még napjainkban is. (Kossuth Lajos Cassandra-levele sajnos sok mindent előrevetített.)
De térjünk vissza a Keresd a szívedhez! Gróf Keglevichet a darab elutasításáért Scarron álnéven erős hangon bírálta Mikszáth Kálmán (Szalisznyó 2023a, 693), a korabeli élclapok pedig már-már pellengérre állították a Nemzeti Színház intendánsát, amiről képet kaphatunk a Borsszem Jankó című korabeli vicclap 1887. szeptember 11-i számában megjelent „Intendánsi levelezésből”: „Intendánsi levelezés. I. Jókai Mór úrnak, helyben. A drámabiráló bizottság által elfogadott »Keresd a szived« czímű színművét besavanyíthatja. Nekem nem kell. A czime abszurdum, a tartalma rebellis. Ballet sincs benne. Mint cs. királyi intendáns meghagyom ennélfogva, hogy vegye vissza ezt a drámai rébuszt és tanuljon valamelyik népiskolában egy évig természetrajzot, hogy megtudja, hol az ember szive. Ász’ szolgája! Keglevich gróf.” Majd ebben a stílusban szólíttatik meg gróf Keglevich Borsszem Jankó császári és királyi, kerge színházi intendáns által Katona József is: „Hallja az úr, hogy merte az úr azt a »Bánk bán« czímű véres szájú darabját megírni?!”, majd „Húgó Victor” úr mint „veszedelmes lázító, krakéler, atheista”, Schiller Frigyes úr, aki a Don Carlos kapcsán „Szálljon magába […] és javuljon meg. Vegye vissza a darabját és dolgozza át legális értelemben…”, s végül királygyilkosságai kapcsán Shakespeare Vilmos úr is megemlíttetik: „…megállj hunczfut! Holnap délelőtt 11-kor jelentkezzék intendánsi hivatalomban, ahol várja már a deres. Huszonötöt az illető helyre, köpködményei elégetése – ez lesz a büntetése. Ezentúl pedig magam írom a műveket a nemzeti színház részére. Az lesz valami! Keglevich stb. stb.”[2]
A kirobbant sajtóbotrány hatására a Nemzeti Színház grófi intendánsa „dodonai döntéssel” belegyezik a bemutatóba, de nem kötelezi el magát az időpontja mellett (Szalisznyó 2023a, 694). A Pesti Napló 1888. január 11-i száma meglepő módon pedig már arról tudósít: „ugy vagyunk értesülve, hogy a Keresd a szived czimü darab előadását egyelőre maga Jókai Mór ellenzi; miután e darabnak anteaktái még mindig politikai magyarázatokkal köthetnék össze e darab előadását; melyre a körülmények, mai napság, tekintettel a háborús viszonyokra, nem időszerüek”. Az akkori háborús viszonyoknál Jókai az ebben az időben a Monarchia és az Orosz Birodalom közti galíciai pengeváltásokra utalhatott (Szalisznyó 2023a, 694).
Még Jókai egy 1887-ben írt leveléből tudjuk (Győrffy 2004, 154, 208), hogy Evva Lajos, a fővárosi Népszínház igazgatója felajánlotta bemutatási szándékát a Keresd a szíved kapcsán, de később nem találni erre további utalást, mint ahogy másik színház esetleges érdeklődéséről sincs további dokumentum ez idő tájt. Témánk kapcsán érdekességként említhető meg a Jószívű ember, Jókai alkalmi darabja, melyet a Jószív mozgalom ünnepélyeinek keretében, 1889. május 31-én mutatott be a Nemzeti Színház, de többet nem került színre (Győrffy 2004, 510).
A darab színpadi megjelenéséig eltelt tíz év valószínűleg a kedvező közéleti helyzet és az előadásra alkalmas színházi hely keresésének az időszaka lehetett, amire éppen a millennium teremtette meg a lehetőséget.
A színpadi változat
Mit ír Jókai önadaptációjáról a drámatörténet? „A Keresd a szíved című négyfelvonásos színmű A kőszívű ember fiaiból készült. […] A regényből való átdolgozás itt is eléggé sikerült. Maradt ugyan benne valami epikus, de általában friss és mozgalmas színpadi mű lett belőle. […] A darab legfőbb értéke a színpadról olyan jól ható kihegyezett dialógus” – tudhatjuk meg Galamb Sándor A magyar dráma története 1867-től 1896-ig című munkájából, amely a darabot a 48-as tematikával foglalkozó alkotások közt a „komoly irodalmi szándékú történeti művek” közé teszi Szigligeti Ede Az üldözött honvéd és Komoróczy Miklós Márciusnak idusa című darabjával együtt a „pusztán szórakoztatásra szánt látványosságokkal” szemben (Szalisznyó 2023a, 691). Vnutskó Berta 1914-ben Jókai drámai munkásságáról írott könyvében viszont úgy vélte, hogy az átirat „[n]em nyújtja azt a harmonikus hatást, amelyet a regény. Hiányzik belőle az a hatalmas aláfestés, ami A kőszivü ember fiait túlzásai ellenére is oly kiváló alkotássá teszi” (Vnutskó 1914, 56).
Úgy tűnhet számunkra, hogy a kor „összetett politikai helyzete” végül egyfajta önkéntes, belső cenzúrában ölthetett testet a Keresd a szívedben. Erre utalhat az is, hogy a korszak „szabadságharcos” darabjaiban a honvédekkel szemben álló ellenség kiléte érdekes módon sokszor bizonytalan (Szalisznyó 2023a, 696). S míg a regény a kiegyezés utáni politikai harcok közepette íródott 1869-ben, és egyértelműen a függetlenség mellett állt ki, addig az adaptáció teljes happy enddel zárul: életben marad Palvicz Hugó, aki a darab végén összeházasodik Plankenhorst Alice-szal. Igen, Hugó, ugyanis a bemutató plakátjáról szemünkbe ötlik ez a névváltoztatás, sőt a Baradlay családból Baranghyt, Mausmann Hugóból pedig Adolfot csinált Jókai (Szalisznyó 2023a, 695).
S bár meglepőnek tűnik, a névváltoztatás a szerző adaptációs technikái közé tartozott. Indokolhatja ezt, hogy a dramatizálás folyamán „megváltozik a szereplő funkciója, sorsa, kiléte, az új név segít jobban elválasztani a regénybeli és a színpadon megjelenő figurákat” (Szalisznyó 2023a, 695).
A színlapról, amelyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet színlaptárában találtam, kiderül, hogy a történet három helyszínen: Bécsben a Plankenhorst-házban, a hernalsi temetőben, valamint az Isaszeg környékén lévő Királyerdőben játszódik. Összesen huszonegy beszélő szereplője van a darabnak, akik mellett statisztaként ápolónők, sebesülthordók, sebészek, huszárok, honvédek, nemzetőrök, utászok–tüzérek, aulisták szerepelnek. Vagyis nagy formátumú előadásról van szó, miközben a családról kevés dolog derülhetett ki a műben, Richárdon kívül a színen csak az anya tűnik fel.
Baranghy Richárd huszárkapitány hősies alakjának a kiemelésével tehát mégis erőteljesen megjelenik – mintegy szimbolikusan is – a színpadi változatban a magyar szabadságharc szellemisége, míg egészében egy erősen lekerekített történetet kaphattak a nézők az eredeti regényhez képest.
Számomra szembeötlően hiányzik a színlapról megismert Jókai-önadaptációból Tallérossy Zebulon – aki érdekes módon a Vígszínház nyitóelőadására (1896. május 1.) írt Barangok című Jókai színműben megjelenik –, így a humorfaktor, a regényt átható írói nyelvi játék, valamint a többi kisember, például Mindenváró Ádám, Boksa Gergő, Szalmás Mihály „zsánerfigurái” is. Sejtésem szerint az eredeti történet „sorsirányító lelke”, Baradlayné, illetve Baranghyné is kevésbé kerül középpontba a darabban. S bár a regény végén is érzékelhető a vágy, hogy a nemzeti és családi katasztrófából jól végződő történetet alakítson a szerző, a Keresd a szíved előadása feltételezhetően keveset őrzött meg A kőszívű ember fiainak szorongásokkal és félelemmel teli világvíziójából, így jobban közelíthetett a románchoz (Nyilasy 2003, 68), s ez magyarázhatja a címválasztást is.
A bemutató
Az ősbemutatóra az évadot megnyitó előadásként, 1896. április 25-én került sor a Krisztinavárosban idényjelleggel, áprilistól novemberig működő Budai Nyári Színkörben. Az író a levelei szerint, amelyeket a színház direktorának, Krecsányi Ignácnak írt, részt vett a végleges színpadi szövegek kialakításában, a darab színre alkalmazásában (Szalisznyó 2023a, 694). Krecsányinak a szerzőhöz címzett év végi leveléből (OSZK Kézirattár, Levelestár) pedig megtudhatjuk, mennyire tetszett neki a címválasztás: „»Keresd a szíved«! Mennyi poézis magában a czímben! S aztán hogy belevág a darabba!”
2. kép. Budai Nyári Színkör, 1800-as évek vége (OSZMI Fotótár)
Jókai a bemutatón szokásához híven megjelent, majd a színidirektornak írt másnapi levelében elpanaszolta, hogy meghűlt, bár télikabátot és kalapot viselt. Ebben az 1896. április 26-án kelt levélből (amelyet az OSZK Kézirattárának Levelestára őriz) tudhatjuk meg azt is, hogy a művészeknek és művésznőknek köszönetét fejezte ki az előadásban nyújtott „magas színvonalon álló remeklésért”. „Csak valami baj ne érje őket ebben a hideg színházban, melyet csak a közönség lelkesedése melegít!” Április 25-én este azért még hűvös lehetett egy ilyen hosszú szabadtéri produkcióhoz, de ahogy a bemutató színlapjának alján olvashatjuk: „Az előadás kellemetlen idő esetén is megtartatik.”
Érdekességként tűnhet még fel a színlapon, hogy Báró Plankenhorst Alfonsine-t Krecsányiné játszotta, azaz a színigazgatónak a színésznő felesége irányába hajlott a szereposztása.
A próbafolyamat kapcsán még akkori újdonságként, rendhagyó eseményként említhetjük a korabeli sajtót idézve, „hogy a színtársulat szűk kör előtt jelmezes főpróbát tartott”.[3]
A Budai Nyári Színkör
Hol található, és milyen szerepet játszott a magyar színháztörténetben a Budai Nyári Színkör? A már 1838-ban, Nötzl Fülöp temesvári és nagyszebeni német színigazgató által megteremtett színkör vezetése 1843-ban Huber Ignáccal társulva egy faépületet emelt a színház számára a Horváth Kertben, Krisztinavárosban (Székely [szerk.] 1994). A Horváth-kert a mai Alagút utca – Krisztina körút – Attila út által határolt területen, a 18. században egy Horváth nevű földbirtokos tulajdonában volt, innen az elnevezés (Németh 1930, 104). 1870-ig németül játszottak a Ságody Ferenc tervezte ezerkétszáz fős arénában, nevük Ofner Tagstheater in der Christinenstadt volt. A színház 1895 és 1915 között Fővárosi Nyári Színkör, 1915 és 1937 között pedig Budai Színkör néven működött (Székely [szerk.] 1994). Az épületet 1937-ben lebontották, a helyén állították fel Ligeti Miklós Déryné című szobrát.
Az itt megforduló sok társulat, színházi ember közül kiemelendő Molnár György, aki már 1861-ben kísérletezett magyar nyelvű előadásokkal. 1868-ban pedig nagyszabású, Bem apó című látványosságába bevonta a Gellért-hegy mozsárágyúit és honvéd veteránokat is (Saly 2005, 162).
Az egyik legfontosabb színházcsináló a több teátrumban is kitűnő direktorként működő, már említett Krecsányi Ignác volt, aki színészi pályáját Molnár Györgynél kezdte, és „övé lesz a dicsőség a krisztinavárosi közönség megmagyarítása terén” (Schöpflin 1929–1931, I., 245), hiszen a városrész lakossága ekkor még döntően német ajkú volt. Két alkalommal is igazgatta az időszaki játszóhelyet, 1883-ban, majd 1888-tól 1915-ig, miközben társulatával Arad és Temesvár közönségét is kiszolgálta, s második direktorságának az idejére esett a Keresd a szíved ősbemutatója, 1896-ban.
A tehetséges igazgató következetesen egyre értékesebb drámai műsort kezdett kialakítani, és a túlnyomórészt népszínműveket és operetteket adó repertoár kiegészült olyan klasszikus és kortárs magyar és külföldi darabokkal, mint például a Csongor és Tünde, Jókaitól a Fekete gyémántok átirata, illetve Shakespeare-bemutatók sora. És itt „adta” Jászai Mari „Médeiát”, itt láthatták először Budapesten Rostand Cyrano de Bergerac, Gorkij Az éjjeli menedékhely vagy éppen Ibsen Nóra című művét is. A műsorban jelentős súllyal szerepeltek még opera-előadások (Székely [szerk.] 1994, 118–119).
1915-től Sebestyén Géza foglalta el a neves elődök pozícióját, aki 1925-ben saját költségén teljesen felújíttatta a színházat, mely Budai Színkör néven ezután állandó színháznak is beillett, azaz már télen is lehetett az épületben előadásokat tartani (Schöpflin 1929–1931, I., 245). Igazgatása alatt a nyári produkciókat az egy-egy sztár köré csoportosított revüoperettek alkották, miközben kortárs magyar darabok tették ki a repertoár többi részét Bródy Sándortól Lengyel Menyhérten át Szomory Dezsőig. A nyári színház egyik legnépszerűbb színésznője a sok népszerű primadonna mellett Haraszti Mici volt, akiről a színházzal szemben lévő Philadelphia kávéházban még likőrt is elneveztek.
A millenniumi évad
Vizsgáljuk meg az akkor éppen Fővárosi Nyári Színház néven futó Budai Nyári Színkör millenniumi, 1896-os évadát, amely Jókai Mór Keresd a szíved című darabjával indult április 25-én. A színlapok szerint május 29-én A ferrarai hercegnő című operett került színre, június 22-én pedig Blaha Lujza első vendégjátékában a Télen című, pályadíjat nyert népszínmű, ifjabb Bokor József szerzőségében. Az előadás plakátjáról megtudhatjuk, hogy „a nemzet csalogánya” másnap a Szókimondó asszonyságban szerepelt. 1896. július 13-án A vasgyáros című francia, négyfelvonásos színművet játszották, július 28-án a Csak párosan című Feydeau-bohózatot, majd a mára elfeledett, népszínházi primadonna, Pálmai Ilka asszony utolsó előtti vendégjátékával Offenbach Szép Heléna operettje volt műsoron. Amint látjuk, a cél elsősorban a szórakoztatás volt ezen a nyáron is, a millenniumra, az ezeréves nemzeti történelemre valamilyen szinten reflektáló „komolyabb” magyar műként csak Jókai „elrománcosított” darabját adták elő.
Utóélet
A Keresd a szíved nem futott be nagy színpadi karriert. Még tízszer játszották az évadban a Budai Nyári Színkör színpadán, s bár Krecsányi Ignác lelkesedett a darabért, és Temesváron – ahol szintén igazgatott – is bemutatta 1896-ban, az a fővárosban már nem volt látható a későbbiekben, s vidéki színházakban is alig. Pedig Krecsányi igazgató úr így írt a temesvári fogadtatásról Jókai Mórnak az 1896. december 16-án kelt levelében (OSZK Kézirattár, Levelestár): „…dráma Temesvárott évek hosszu sora óta nem aratott olyan általános sikert, lelkesedést, mint a »Keresd a szived«. Adja a jó Isten, hogy Méltóságod még legalább husz ilyen kitűnő szinművel gazdagítsa irodalmunkat!” Itt érdemes megjegyeznünk, hogy ez évi levelezésükben többször utaltak a további közös munka lehetőségére, sőt tervbe vették Jókai Tégy jót című regényének a színpadra állítását is.
A 20. században sem került fel a Keresd a szíved az állandó magyar repertoárdarabok közé (Szalisznyó 2023a, 697–698).
A kőszívű ember fiai különböző adaptációi ma is láthatók a magyar színpadokon, folyamatos és nemes kihívást intézve a dramaturgokhoz–írókhoz. S bár napjaink kulturális emlékezetében talán még mindig az 1965-ös, éppen hatvan évvel ezelőtti megfilmesítés hat legelevenebben, bízom benne, hogy írásommal némi inspirációt adhattam a Jókai-regény új és sikeres színpadi változatainak a létrehozására.
[1] Pesti Hirlap, 1885. október 11., 10–11.
[2] Borsszem Jankó, 1887. szeptember 11., 2.
[3] Pesti Napló, 1896. április 25., 7.
Felhasznált irodalom
Galamb Sándor. 1944. A magyar dráma története 1867-től 1896-ig. kötet. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia.
Győrffy Miklós (szerk.). 2004. Jókai Mór levelezése (1886−1890). Budapest: Argumentum – Akadémiai Kiadó.
Hansági Ágnes. 2020. Móric, Mór, Maurus: Jókai. Balatonfüred: Balatonfüred Városért Közalapítvány.
Mucsi Ferenc et al. 1993. Budapest lexikon. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Németh Antal (szerk.). 1930. Színészeti lexikon. Budapest: Globus Nyomdai Műintézet, Győző Andor kiadása.
Nyilasy Balázs. 2003. „A kőszívű ember fiai és a modern románc”. Kortárs 47(7); online elérés: https://epa.oszk.hu/00300/00381/00071/nyilasy.htm (utolsó letöltés: 2025. október 25.).
Saly Noémi. 2005. Törzskávéházamból zenés kávéházba: Séta a budapesti körutakon. Budapest: Osiris.
Schöpflin Aladár (szerk.). 1929–1931. Magyar színművészeti lexikon. kötet, Budapest: Az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézet kiadása.
Szalisznyó Lilla. 2023a. „A szabadságharc megidézése a színpadon: Jókai Mór: Keresd a szived”. Jelenkor 6: 689–698.; online elérés: https://www.jelenkor.net/archivum/cikk/16857/a-szabadsagharc-megidezese-a-szinpadon (utolsó letöltés: 2025. október 25.).
Szalisznyó Lilla. 2023b. „Textológiai és filológiai megfontolások Jókai Mór regényadaptációinak (újra)értelmezései kapcsán”. In „Nekem is van egy hőstettem, amivel dicsekedni lehet”: Dráma, adaptáció és teatralitás a Jókai-jelenlétben, szerkesztette Hansági Ágnes és Hermann Zoltán, 64–108. Balatonfüred: Tempevölgy.
Székely György (szerk). 1994. Magyar színháztörténeti lexikon. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Vnutskó Berta. 1914. Jókai Mór drámai munkássága. Budapest: Neuwald Illés Utódai Könyvnyomda.
